Menü » Moksa Csepp » Cégünkről
 

Cégünkről

 

Kedves Érdeklődő!

 

Szeretettel köszöntjük a Moksa Csepp honlapján!

 

Engedje meg, hogy néhány információt megosszunk Önnel cégünkről és tevékenységéről:

 

 

  • Cégünk, a Móksha Gyógyír Zrt. 2013-ban kezdte meg a tevékenységét Magyarországon. Az alapvető emberi értékek megőrzése mellett, számunkra fontos a tisztesség, pontosság, mások tisztelete és megbecsülése.

 

  • Küldetésünk, hogy a termékünkkel és információs munkánkkal, segítsünk az embereknek megtalálni rohanó világunkban testi-, lelki egyensúlyukat, szabadságukat, valamint lehetőséget kívánunk nyújtani egészségi és anyagi biztonságuk megteremtéséhez.

 

  • Egy vagyunk azon cégek közül, aki nem csak értékesíteni szeretné termékét a nagyvilágban azzal a forgalmazási típussal, amelyet induláskor választott, hanem szeretnénk lehetőséget adni mások számára is, hogy a termék terjesztése és eladása által anyagi fejlődése is legyen.

 

  • A Moksa Csepp ajánlók nap mint nap aktívan és eredményesen állítják tehetségüket nemes küldetésünk szolgálatába úgy, hogy eközben maguk is gyarapodnak.

 

  • Ajánlói és értékesítői tevékenységünket egyedülálló kifizetési rendszer, képzések és a kor kihívásainak tökéletesen megfelelő infrastrukturális háttér segíti. Regisztrált ajánlóinknak saját weboldalt (aldomain oldalt) biztosítunk, kezdő ajánlóink hathatós segítséget szerezhetnek indulásukhoz.

 

 

Reméljük az itt felsorolt érvek Önben is megérlelik a hozzánk való csatlakozás szándékát.

 

Egy jobb jövőért Ön is tehet!

 

Legyen a csapatunk tagja...

 

Szeretettel várjuk!

WebIroda

Legyen csapatunk tagja

« 2017.12 »
VaHeKeSzCsPeSz
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31 
További események »

Ügyfélszolgálat

Tel.: +36-20/778-5621
Fax: +36-99/349-755
Skype: moksha.gyogyir.zrt
E-mail: info@mokshacsepp.hu
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Az étrend-kiegészítők nem gyógyszerek, nem rendelkeznek gyógyhatással, nem alkalmasak betegségek kezelésére sem a megelőzésére. Az étrend-kiegészítők élelmiszerek, így a jelölésükre (címke feliratok, a címkén, csomagoláson található bármely jel, ábra stb.) és reklámozásukra az élelmiszereknél megfogalmazott általános előírásokat kell alkalmazni. Ennek megfelelően a termékek jelölése, megjelenítése és hirdetése nem állíthatja, vagy sugallhatja, hogy az étrend-kiegészítő betegségek megelőzésére, kezelésére alkalmas, vagy ilyen tulajdonsága van. Kérjük a gyártók leírásainak és reklámjainak olvasásakor, ezt vegyék figyelembe! Webáruházunk nem foglalkozik tanácsadással, gyógyítással, probléma megoldással. Amennyiben termékeinket gyógyászati céllal kívánja felhasználni, úgy előtte kérdezze meg orvosát, gyógyszerészét. Minden esetben figyelmesen olvassa el a termék csomagolásán lévő, illetve a termékhez mellékelt tájékoztatót! Figyelem! Nem tekinthetők bizonyítéknak a Móksha cseppekkel kapcsolatos pozitív terméktapasztalatok, a betegektől és kezelőorvosaiktól származó vélemények. Az emberi szervezetre gyakorolt esetleges kedvező hatás szintén nem azonosítható a gyógyhatással. Mivel minden ember szervezete más, ezért eltérően reagálnak a Móksha cseppek szedésére. Az étrend kiegészítők nem gyógyszerek, gyógyhatásuk nincs, ezért az ebből eredő állításokért felelősséget nem vállalunk. A weboldalon szereplő kedvező hatások, pozitív visszajelzések kizárólag a Móksha cseppeket szedő és használó fogyasztók véleményei, tapasztalatai alapján kerültek feltüntetésre. Ezen kívül a szakirodalomban publikált orvosok, kutatók, természetgyógyászok anyagiból válogattuk össze honlapunk tartalmát.
Powered by NET-Builder, 2005-2014.