Vissza a blogba

Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy az emberek miért érdeklődnek ennyire az étrend kiegészítők téma iránt? Hiszen a szüleink, nagyszüleink, dédszüleink nem szedtek ilyesmiket és köszönték szépen, nagyon jól éldegéltek. Ezt a kérdést, hogy “Miért szükséges kiegészíteni az étrendünket?” mi is sokszor feltesszük magunknak.

Aztán ha az ember veszi a fáradtságot és utána néz egy kicsit pl.: az interneten, akkor hamar világossá válhat számára, hogy miért is van ezekre szükség, és az emberek mért kapkodnak, és vásárolják ezeket össze – vissza. Ha csak megvizsgálunk; és összehasonlítunk egy 100 évvel ezelőtti zöldséget vagy gyümölcsöt, azzal, amit most szakítanánk le a kertünkből (hogy azokat inkább ne is említsem, amit a boltban veszünk pl. „injekciózott paradicsom”), akkor azt tapasztaljuk, hogy a mostaniaknak töredéke a tápanyagtartalma a régiekhez képest, és ez a folyamat sajnos nem állt meg. Illetve akkor még nem is beszéltünk az egyéb egészségrontó tényezőkről.

Élelmiszerek: honnan tudhatjuk, hogy biztonságos-e?

A Föld ökoszisztémájának illusztrációja.

Az, hogy az emberiség ártalmas a föld ökoszisztémájára, az szerintünk már egy közismert információ és a legtöbben, egyet is értünk ezzel a nézettel. Tehát ez önmagában is egy olyan folyamat, ami napról – napra egyre jobban visszahat ránk. Ezen felül, egyre több dologgal mérgezzük magunkat. Senki nem fog (nagy valószínűséggel) meghalni, mert megivott egy kólát, ez inkább csak egy; a lassan romboló folyamatok közül. Sajnos, ha valaki igyekszik is odafigyelni, az sem elég, mivel amit megeszünk, az nem mindig onnan származik, és nem mindig az van benne, mint ami rá van írva. Óriási a piac, és sok helyen; csak szúrópróbaszerű ellenőrzés van.

Étrend kiegészítők: tápanyagok, tápelemek

Nagyon nehéz mérlegelni, hogy mi az, amivel jót teszünk magunknak, és mi az, amivel ártunk. Nem mindenki szervezetében szívódnak fel egyformán a bevitt anyagok, a felesleg lerakódik a szervezetben, és ezek közül néhány sajnos nem tud magától kiürülni onnan ezért veszélyes is lehet. Hallunk egy új, forradalmi dolgot, belevágunk, aztán fél év múlva arról olvasunk, hogy kiderült milyen ártalmas is lehet ránk nézve, és ráadásul ez sem mindig százszázalékosan biztos, mivel ma már rengeteg adat manipulálható, sok a hamisított termék, és így tovább.

Ezért nem ajánlom azt, hogy fejvesztve rohanjunk, és töltsük meg a polcainkat táplálék kiegészítőkkel, és marék számra együk őket. Olyanok a jogszabályok, hogy sok készítményt csak akkor vizsgálnak be, ha bizonyítható, hogy ártalmas az egészségre. (Ilyenkor vannak, akik a pénzbírság kifizetése után, tovább folytatják tevékenységüket. Extrém esetekben ugyanazt a terméket átcímkézik és kezdik elölről.)

Az biztos, hogy szükség van arra, hogy a táplálkozásunkat kiegészítsük koncentrált termékekkel, ám az, hogy ezt hogyan tesszük az egyáltalán nem mindegy. Fel kell keresnünk egy hozzáértőt, akinek több éves rálátása van a kérdésre, és nem csak elvégzett egy két hetes, vagy fél éves kurzust, tanfolyamot.

Íme, néhány érdekes adat a WHO szerint:

  • 1980. Általánosságban nem szükséges táplálék kiegészítés
  • 1991. Folsavat kell adni a várandós nőknek.
  • 2010. D-vitamin és szelén szedése ajánlott
  • 2013. Omega 3 zsírsavak bejuttatása ajánlott
  • 2015. Napi 400 NE D vitamin helyett napi 2000 NE az ajánlott napi bevitel
  • 2025-re teljes spektrumú, mikró és fitotápanyag pótlás szükséges
  • 2035-re teljes spektrumú gyulladás ellenes táplálék kiegészítés biztosítása szükséges.

Étrend kiegészítők, táp-információk?

Étrend kiegészítők: Moksa Csepp 10 ml | OGYÉI NOT SZÁM: 17739/2016

Ezen kívül, nem csak fizikai síkon anyaggal, hanem rezgéssel, információval is lehet dolgozni, ami leginkább szellemi gyógyulást eredményez. Ha valakit trauma ért, akkor annak mindig lesz lenyomata a testén, ha ezt sikerül feldolgozni, akkor a testben is megszűnhet az elváltozás, gyógyulás következhet be. A Bencze Ilona által feltalált étrendkiegészítő kizárólag természetes összetevőket tartalmaz és OGYÉI engedéllyel rendelkezik. Több ezer fogyasztó visszajelzése alapján a táplálékkiegészítőnk szedése hozzájárulhat az immunrendszer megfelelő működéséhez. A Moksa Cseppet többen, már a feltalálása óta fogyasztjuk; napról – napra egyre jobban érezzük magunkat!

Nézzen körül a webshopban

Ismerje meg termékeinket és hatásukat. Vásárlás nélkül is informálódhat.


Belépés a webshopba
A CSODA nem csak 3 napig tart
MókshaGyógyírZrt
A CSODA nem csak…
Készleten
€ 9
Nettó ár: € 8.57

Kosárba teszem
Kvantum-Tükör
MókshaGyógyírZrt
Kvantum-Tükör
Készleten
€ 25
Nettó ár: € 23.81

Kosárba teszem
Gyógyulás és felépülés
MókshaGyógyírZrt
Gyógyulás és felépülés
Készleten
€ 12.4
Nettó ár: € 11.81

Kosárba teszem
Jogi nyilatkozat

Az étrend-kiegészítők nem gyógyszerek, nem rendelkeznek gyógyhatással, nem alkalmasak betegségek kezelésére sem a megelőzésére. Az étrend-kiegészítők élelmiszerek, így a jelölésükre (címke feliratok, a címkén, csomagoláson található bármely jel, ábra stb.) és reklámozásukra az élelmiszereknél megfogalmazott általános előírásokat kell alkalmazni. Ennek megfelelően a termékek jelölése, megjelenítése és hirdetése nem állíthatja, vagy sugallhatja, hogy az étrend-kiegészítő betegségek megelőzésére, kezelésére alkalmas, vagy ilyen tulajdonsága van. Kérjük a gyártók leírásainak és reklámjainak olvasásakor, ezt vegyék figyelembe! Webáruházunk nem foglalkozik tanácsadással, gyógyítással, probléma megoldással. Amennyiben termékeinket gyógyászati céllal kívánja felhasználni, úgy előtte kérdezze meg orvosát, gyógyszerészét. Minden esetben figyelmesen olvassa el a termék csomagolásán lévő, illetve a termékhez mellékelt tájékoztatót! Figyelem! Nem tekinthetők bizonyítéknak a Moksa termékekkel kapcsolatos pozitív terméktapasztalatok, a betegektől és kezelőorvosaiktól származó vélemények. Az emberi szervezetre gyakorolt esetleges kedvező hatás szintén nem azonosítható a gyógyhatással. Mivel minden ember szervezete más, ezért eltérően reagálnak a termékek szedésére. Az étrend kiegészítők nem gyógyszerek, gyógyhatásuk nincs, ezért az ebből eredő állításokért felelősséget nem vállalunk. A weboldalon szereplő kedvező hatások, pozitív visszajelzések kizárólag a termékeket szedő és használó fogyasztók véleményei, tapasztalatai alapján kerültek feltüntetésre. Ezen kívül a szakirodalomban publikált orvosok, kutatók, természetgyógyászok anyagiból válogattuk össze honlapunk tartalmát.