Vissza a blogba

Hogy miért fontos és mire jó a játék mind a gyerekeknek, mind a felnőtteknek? Hogyan működik a játékos tanulás az élet könnyebbé tételében? És hogy miért érdemes legalább egy alkalommal a Moksa társasjáték rendezvényeken részt venni? Mert:

Magány ellen: a Moksa Társasjáték fedélzete
Magány ellen: a Moksa Társasjáték fedélzete

Születésünktől fogva tanulunk. Addigra mire egy ember felnő, végtelen mennyiségű dolgot kell elsajátítania. Csak, hogy pár dolgot felsoroljak: meg kell tanulnia megtartania a fejét, átfordulni, felülni, mászni, felállni, járni és beszélni. Megtanulni, hogy miképp működnek az emberi kapcsolatok, a természet, a villanykapcsoló; hogy hogyan kell vezetni egy autót stb. …és mire felnövünk addigra (jobb esetben) mindenki ráismer a saját gyengeségeire és erősségeire egyaránt. Sok dolgot – csalódás, fájdalom, elkeseredés, lelkiismeret-furdalás – árán tanulunk meg.

Játékosan tanulni: ne vegyük túl komolyan, legyünk ösztönösebbek

Van azonban jó pár olyan is; amit vidáman, játék közben, játszva tanulhatunk meg, sajátíthatunk el. Gyerekként ezt tudjuk is, vagyis inkább úgy mondanám, hogy még ösztönösen cselekszünk így. Belénk van kódolva az ősi információ. Csak aztán, ahogy telik – múlik az idő, valahogy megfeledkezünk arról, hogy miért is olyan fontos a játék és a kreativitás az életünkben. Mindenki megküzd a saját démonjaival… Van, aki a pénz hajhászása miatt. Van, aki az elvesztegetett egészsége miatt; és akadnak olyanok is, akik a “haragosaikkal” próbálnak dűlőre jutni.

Egyre több dolognak kell megfelelni, egyre több a követelmény; aztán szép lassan azt vesszük észre, hogy már rendesen enni sincs időnk. Nem, hogy játszani, beszélni a barátainkkal, vagy a saját családtagjainkkal. Szép lassan minden iránt elmúlik a lelkesedésünk, el-el mulasztunk a hobbinkkal foglalkozni, nem járunk el táncolni, csak ajándék vásárlás céljából megyünk könyves boltba, sokszor örülünk, ha van időnk beülni, megnézni egy filmet a moziban, de egy hosszabb sétára a természetben már-már sajnáljuk az időnket. 

Aztán nem is vesszük észre, hogy melyik nap volt az a nap, amikor feladtuk élni az életünket! 

Nyilván, sokan vannak, akik már észrevettek magukon valamit azok közül, amiket feljebb írtam; és vannak közülük olyanok is, akiket esetleg ezek a dolgok valóban zavarnak, és elgondolkodtak már rajta, hogy hogyan is tehetnének ez ellen, hogyan is kezdhetnének el ezentúl máshogyan élni? Nyilván vannak olyanok, akiknek már sikerült kitörni, és ők biztosan szívesen osztják meg a titkukat másokkal; ajánlom őket felkeresni. Vannak azonban olyanok, akiknek ez nem sikerült, hiszen egyedül nem lehet megváltani a világot. Ki vagyok én, hogy majd pont nekem sikerül…? Gondolhatták…

Tudom! Nehéz! Ezekkel a gondolatokkal nap mint nap nekünk is meg kellet küzdeni! Sok dolog van, ami elbizonytalanítja és visszahúzza az embert. Talán érdemes lenne ezeket a dolgokat megkeresni az életünkben, és felszámolni, vagy legalább átalakítani.

 

Videó, amit érdemes megnézni: https://youtu.be/KKMQ-S2fXFI

Sajnos én se szolgálhatok biztos és teljes megoldással, ami mindenkinél működik, hiszen annyi félék vagyunk mi emberek. De egy biztos: valahogy el kell kezdeni! Apró pici lépésenként, minden nap tenni valamit magunkért majd másokért.

Be kell látni, hogy a közösségeknek óriási ereje van. Nem mindegy milyen a környezetünk, amiben élünk, kik azok, akik körbe vesznek bennünket, és ők hogyan érzik magukat. Ezek azok a dolgok, ami mentén lehet, és érdemes is elkezdeni haladni. Érdemes tehát olyan emberekkel körülvenni magunkat, akik hasonlóképpen látják a világot, mint mi, vagy valamiképpen hozzá tudnak járulni az együtt fejlődéshez, akiknek inspirálóan hat ránk a jelenléte. Ebben az a legszebb, hogy ezt bárki megteheti; és nem kell hozzá sok minden, csak némi minőségi idő. Keressük fel ezeket az embereket a múltunkból, és találjunk újakat is. Üljünk le velük beszélgetni, vagy együtt csinálni valamit.

Beszéltem az elején a gyermekekről, akik még játszva tanulnak, még mindig úgy gondolom, egyébként tőlük tanulhatunk a leges legtöbbet…, ráadásul mindezt játszva!

Moksa társasjáték: önismeret és bőség

Cseppekben a felébredés - és társasjátékban is
Cseppekben a felébredés – és társasjátékban is

Van egy társasjáték, aminek pont ez a lényege. Játszva tanulni magunkról és a környezetünkről, a többi emberről. Ez egy remek lehetőség, ami mentén el lehet indulni; összehívni pár barátot és együtt játszani, közösséget építeni, aztán elhívni az ő barátaikat, megtanítani ezt nekik, és így később ők is építhetnek aztán saját közösséget. Ez egy eszköz lehet a kezetekben megtenni az első lépéseket. Ez a játék, teret enged arra, hogy mindenki megtalálja azt, amire neki szüksége van. A játék arra biztat, hogy beszélj magadról, hogy megismerd magad és a képességeid, és hogy a többiek ebben téged végig támogassanak. Olyan dolgokat tudhatsz meg a többiekről, ami neked is segíthet. A játékon keresztül megtanulhatsz kommunikálni, bízni magadban, a képességeidben és az ösztöneidben. Minél többet játszol, annál magabiztosabb leszel, és végül pedig önálló.

Gyere el hozzánk! Tanuld meg a játékot! Építsd fel magad egy biztonságos környezetben, ahol jól érezheted magad közben. Aztán vidd tovább, taníts te is másokat! Később építsd fel a saját környezetedet, a saját emberi kapcsolataidat, ahol te döntöd el, kikkel töltöd el a minőségi idődet!

KEZD EL ÚJRA A SAJÁT ÉLETEDET ÉLNI !!! Tudod mi az első lépés?
Jelentkezz az alábbi űrlap segítségével a következő Moksa Társasjátékra már MOST azonnal! 
Csak rajtad áll… az első lépést neked kell megtenned; a többiben már segítünk!

    captcha

    Nézzen körül a webshopban

    Ismerje meg termékeinket és hatásukat. Vásárlás nélkül is informálódhat.


    Belépés a webshopba
    Gyógyulás és felépülés
    MókshaGyógyírZrt
    Gyógyulás és felépülés
    Készleten
    € 12.4
    Nettó ár: € 11.81

    Kosárba teszem
    Kapcsolati háló
    MókshaGyógyírZrt
    Kapcsolati háló
    Készleten
    € 3.9
    Nettó ár: € 3.71

    Kosárba teszem
    A Mindenség Szeme
    MókshaGyógyírZrt
    A Mindenség Szeme
    Készleten
    € 13
    Nettó ár: € 12.38

    Kosárba teszem
    Jogi nyilatkozat

    Az étrend-kiegészítők nem gyógyszerek, nem rendelkeznek gyógyhatással, nem alkalmasak betegségek kezelésére sem a megelőzésére. Az étrend-kiegészítők élelmiszerek, így a jelölésükre (címke feliratok, a címkén, csomagoláson található bármely jel, ábra stb.) és reklámozásukra az élelmiszereknél megfogalmazott általános előírásokat kell alkalmazni. Ennek megfelelően a termékek jelölése, megjelenítése és hirdetése nem állíthatja, vagy sugallhatja, hogy az étrend-kiegészítő betegségek megelőzésére, kezelésére alkalmas, vagy ilyen tulajdonsága van. Kérjük a gyártók leírásainak és reklámjainak olvasásakor, ezt vegyék figyelembe! Webáruházunk nem foglalkozik tanácsadással, gyógyítással, probléma megoldással. Amennyiben termékeinket gyógyászati céllal kívánja felhasználni, úgy előtte kérdezze meg orvosát, gyógyszerészét. Minden esetben figyelmesen olvassa el a termék csomagolásán lévő, illetve a termékhez mellékelt tájékoztatót! Figyelem! Nem tekinthetők bizonyítéknak a Moksa termékekkel kapcsolatos pozitív terméktapasztalatok, a betegektől és kezelőorvosaiktól származó vélemények. Az emberi szervezetre gyakorolt esetleges kedvező hatás szintén nem azonosítható a gyógyhatással. Mivel minden ember szervezete más, ezért eltérően reagálnak a termékek szedésére. Az étrend kiegészítők nem gyógyszerek, gyógyhatásuk nincs, ezért az ebből eredő állításokért felelősséget nem vállalunk. A weboldalon szereplő kedvező hatások, pozitív visszajelzések kizárólag a termékeket szedő és használó fogyasztók véleményei, tapasztalatai alapján kerültek feltüntetésre. Ezen kívül a szakirodalomban publikált orvosok, kutatók, természetgyógyászok anyagiból válogattuk össze honlapunk tartalmát.