Vissza a blogba

Hogyan is jelenik meg a test lélek szellem harmóniája és a Természet üzenete a Moksa Cseppben? Dr. Molnár Csabával Dr. Béky László beszélget

Dr. Molnár Csaba:

Test lélek és szellem harmóniája a természetből (woman-1820868_1920)
Test lélek és szellem harmóniája a természetből (woman-1820868_1920)

Egy könyvsorozatot szerkesztek, aminek egyenlőre két tagja jelent meg. Az ősi kultúrák természetgyógyászati és wellnesskezeléseivel foglalkozunk, testi és lelki szinten. Kutatóorvosként kezdtem, törekedtem az alaposságra és hogy szintén az egzakt kutatómódszerekkel vizsgáljam azokat a módszereket amik az egészségünk érdekében felhasználhatóak. Mindig is együtt igyekeztem az egészséget, a wellnesst, a természetgyógyászatot testi és lelki szinten együtt kezelni. Úgy gondolom, hogy a Moksa Csepp is amivel találkoztam, tulajdonképp azt a rezgést adja át, ami a természetes környezetből való. Elképzelhető, hogy amit most a Moksa Csepp naponta bejuttat a szervezetünkbe, azt az emberek pár száz évvel ezelőtt egy mély lélegzetvétellel magukba tudták szippantani. De nem a nagyvárosban és a mesterséges dolgok mellett, hanem mondjuk egy vízesés mellett.

Hogy ezt a rezgést, ezt a harmóniát megkapjuk, az remekül kiegészíti ezt a sok módszert. De akár a gyógynövényterápiákat, gyógyszerterápiákat is, ha arra van szükség. Én gyógyszertanintézetben is tanítottam 7 évig, tehát nem mindig utasítom el a gyógyszereket. Csak hát tény, hogy egyre kevesebbet javasolok ezek közül, egyre jobban megismerjük a mellékhatásokat, igyekszem a természetes módszerekhez ragaszkodni.

Dr. Béky László (test lélek és szellem harmóniája a Moksa Cseppben):

A virágok üzenete (lily-3495722_1920)
A virágok üzenete (lily-3495722_1920)

A Moksa Cseppbe virágokból kerül az információ, a virág a növény reproduktív része, ebbe megy tovább az élet. Tulajdonképpen életinformáció, életigenlő információ van benne. Maga az életigenlés nem más, mint a természetben, állatban, növényben, emberben a folytonosság, a stafétabotnak az átadása. A mai ember oly mértékben elszakadt a természettől, hogy a mi reprodukciós képességünk a nullával egyenértékű. Ha mi azt az információt, hogy reprodukció Moksa Cseppen keresztül bevisszük az emberekbe, elősegítheti ez a generatív megújulásunkat, mint bevitt információ?

Pontosan így van, nagyon tetszik a gondolatmenet, teljesen egyértelmű, hogy egy ilyen rezgés segíti a reprodukciót. Elég ha arra gondolunk, hogy mi jut eszünkbe a szóról: színek, színpompa, illatok, jókedvre derít, hogyne lenne hatással például a reprodukcióra.

Van-e a Moksa Cseppre ellenjavallat?

Mint ahogy a friss levegőre, tiszta vízre mindenkinek szüksége van és alapot biztosít más terápiákhoz, nem jut eszembe olyan ellenjavallat ami a Moksa Cseppnél lehetne.

Dr. Béky László:

A természet iránytűje a Moksa Csepp (compass-1753659_1920)
A természet iránytűje a Moksa Csepp (compass-1753659_1920)

Orvos barátaimtól egy ravasz kérdést szoktam mindig feltenni, azt a kérdést, hogy hogy működik az emberi szervezet? Mindegyikük a maga oldaláról mond valamit és mind eljut a hagyjál már pontra. Valljuk be őszintén, fogalmunk sincs hogy működik. A makro formákról nagyon komoly információink vannak, hormonológiáról, biológia történésekről, homeosztázisról, heterosztázisról, miért erről nem?

A védikus bölcseknek kicsit több volt, mert ők egy szellemtest nevű dolgot is hoztak. Most már morfogenetikus mezőnek is hívjuk, tehát van egy információs sztráda is. Ahol minden információ és rezgés ott van, jó is, rossz is. Ebből az információs rendszerből a mi csakrarendszerünk beengedi vagy kizárja azokat amelyek kellenek, vagy nem kellenek. A városi ember egyre jobban el van szakadva a természettől és ez a rendszere nem úgy működik, ahogy kellene, de a visszatalálásban a Moksa rendszer, mint egy GPS vagy egy iránytű segítséget nyújt.

 

Forrás: Moksa Világa

Nézzen körül a webshopban

Ismerje meg termékeinket és hatásukat. Vásárlás nélkül is informálódhat.


Belépés a webshopba
Kincseim
MókshaGyógyírZrt
Kincseim
Készleten
€ 10
Nettó ár: € 9.52

Kosárba teszem
4 + 2 Multipack 6 db Moksa Csepp (6x10ml)
MókshaGyógyírZrt
4 + 2 Multipack…
Készleten
€ 116.84
Nettó ár: € 92

Kosárba teszem
Erő kontra erő - Az igazság kiderítése és a tudatosság szintjei
MókshaGyógyírZrt
Erő kontra erő -…
Készleten
€ 9.80
Nettó ár: € 9.33

Kosárba teszem
Jogi nyilatkozat

Az étrend-kiegészítők nem gyógyszerek, nem rendelkeznek gyógyhatással, nem alkalmasak betegségek kezelésére sem a megelőzésére. Az étrend-kiegészítők élelmiszerek, így a jelölésükre (címke feliratok, a címkén, csomagoláson található bármely jel, ábra stb.) és reklámozásukra az élelmiszereknél megfogalmazott általános előírásokat kell alkalmazni. Ennek megfelelően a termékek jelölése, megjelenítése és hirdetése nem állíthatja, vagy sugallhatja, hogy az étrend-kiegészítő betegségek megelőzésére, kezelésére alkalmas, vagy ilyen tulajdonsága van. Kérjük a gyártók leírásainak és reklámjainak olvasásakor, ezt vegyék figyelembe! Webáruházunk nem foglalkozik tanácsadással, gyógyítással, probléma megoldással. Amennyiben termékeinket gyógyászati céllal kívánja felhasználni, úgy előtte kérdezze meg orvosát, gyógyszerészét. Minden esetben figyelmesen olvassa el a termék csomagolásán lévő, illetve a termékhez mellékelt tájékoztatót! Figyelem! Nem tekinthetők bizonyítéknak a Moksa termékekkel kapcsolatos pozitív terméktapasztalatok, a betegektől és kezelőorvosaiktól származó vélemények. Az emberi szervezetre gyakorolt esetleges kedvező hatás szintén nem azonosítható a gyógyhatással. Mivel minden ember szervezete más, ezért eltérően reagálnak a termékek szedésére. Az étrend kiegészítők nem gyógyszerek, gyógyhatásuk nincs, ezért az ebből eredő állításokért felelősséget nem vállalunk. A weboldalon szereplő kedvező hatások, pozitív visszajelzések kizárólag a termékeket szedő és használó fogyasztók véleményei, tapasztalatai alapján kerültek feltüntetésre. Ezen kívül a szakirodalomban publikált orvosok, kutatók, természetgyógyászok anyagiból válogattuk össze honlapunk tartalmát.